2014. november 28., péntek

Amire senki nem készített fel 1.

Vannak dolgok, amikről három év japán szak alatt sem tanul az ember, mert túl ciki, vagy nem társasági téma, vagy talán nem érdekes. A nem érdekes dolgokat most kihagytam.

2014. november 26., szerda

Egyetemi élet 2.

A következő képeket az egyetem főépülete előtt készítettem, a halloweeni tökök mellett található hirdetőtáblán.

2014. november 25., kedd

Éttermek

Régen írtam már új bejegyzést. Azért hanyagolom a blogot, mert egyfolytában éttermekbe járok, és nincs időm frissíteni.

2014. november 6., csütörtök

Mit lehet kapni egy japán áruházban? 1. Gyümölcsök

Mielőtt Japánba jöttem volna, lelki szemeim előtt már láttam, ahogy két pofára zabálom a sárkánygyümölcsöt és mangólé folyik le az államon (elnézést a képzavarért). Japán végülis Ázsia, nem?? Az illúzióim rögtön szertefoszlottak, amint először betettem a lábam egy áruházba.

Egyetemi élet 1.

Az egyetemnek saját kis kertecskéje van, ahol a tanulók saját maguk nevelgethetik a növényeket. A főépület előtt ezek vannak:

levendula

2014. november 2., vasárnap

Az Aoba-kastély


Október harmincegyedikén, halloween alkalmából az egyetem kirándulást szervezett a cserediákoknak az Aoba-kastélyhoz. Ezt én elég kedves gesztusnak tartottam, mivel már napokkal előtte nyilvánvaló volt, hogy bizony idén sem fogok sehol halloweenezni, mert senki sem tud semmilyen jó partyt, illetve az emberek többsége magasról leszarja az ünnepet, úgyhogy kellett helyette valami, és végül is egy tanulmányi kirándulás majdnem ugyanolyan, mint boszorkánynak öltözni és haverokkal végigökörködni az éjszakát.

2014. október 24., péntek

Amikor menni kell

Igen, ez a bejegyzés a vécéről fog szólni.

A Michinoku Yosakoi fesztivál

Sendai nem csak a Tanabata fesztiválról híres (amiről lemaradtam, mivel augusztusban rendezik meg, én meg októberben érkeztem, na de majd jövőre...). Október 11-én került megrendezésre a "Michinoku Yosakoi" fesztivál, aminek keretében a kisiskolás csoportoktól kezdve a hivatásos táncosokig mindenféle társulat fellépett saját koreográfiával. A fesztivál eredetileg Kōchi prefektúrából ered. Wikipédia szerint ez a harmadik legnagyobb fesztivál Japánban.

Pár kép Sendairól

Amíg az első jelentősebb bejegyzésemhez rendezgetem az anyagokat, gondoltam, feltöltöm azokat a képeket, amiket eddig csináltam a városban. Senki ne keressen bármiféle kohéziót, járkálás közben, megállás nélkül kattintgattam, véletlenszerűen.

2014. október 23., csütörtök

Az út Sendaiba


A repülőgépem Tokióba szeptember 30-án indult Helsinkiből. A Japan Airlines-szal utaztam, turistaosztályon. Az utat sajnos végigszenvedtem, mert egyrészt totál középen ültem, és nem láttam semmit az ablakon keresztül (szip szip), másrészt egyáltalán nem tudtam aludni (ez az utazás egészére vonatkozik egyébként, egészen Sendai-ig). Szenvedéseimen enyhített viszont az a kedves hölgy, aki mellett utaztam. Felszálláskor valamiért elköhintettem neki egy arigatót, mire hirtelen KÉTEZER JAPÁN SZEMPÁR FORDULT FELÉM, mivel a gépen rajtam kívül talán öt külföldi utazott, nem több. Szóval a gaijin-effektus már a gépen megnyilvánult. Rögtön megdicsértek, hogy milyen jó a japánom (haha, persze), és beszélgetés kezdődött (honnan jöttem, miért Japán, stb.).